Bemutatkozás
Első rottweilerünket Branko vom Rottgarent (Arco) 1993-ban vásároltuk, akinek varázslatos egyénisége, tanulási kedve és figyelemre méltó
képességei rövid idő alatt a fajta iránti elhivatottságunkat megalapozta. Több kiállításon is részt vettünk vele, szép eredményeket érve el.
1995-ben vásároltuk meg Milka vom Calibra (Iris) nevű szukánkat, aki szintén több nemzeti és nemzetközi kiállításon utasította maga mögé a
többi versenyzőt. Ők sajnos ma már csak a szívünkben lehetnek velünk. 1995-ben alapított rottweiler kennelünk (levédve: FCI reg. sz.484/06)
nevének első két kutyánk hívónevét választottuk. Az ezt követő időszakban vásárolt kanjaink ( Nico, Brutus, Edox), és szukánk (Sindy), mind a
küllembírálatokon mind a kiképzőpályán példásan megállták és megállják helyüket, rengeteg oklevéllel, éremmel és serleggel gazdagítva díj
gyűjteményünket. Jelenlegi állományunk nagyon jó genetikai háttérrel rendelkező ADRK kutyákra épül.
Az elmúlt évtizedekben szerzett tapasztalataink alapján a rottweiler egy barátságos, békés alaptermészetű, jó idegzetű, hűséges, engedelmes,
kitűnően tanítható kutya fajta. Megjelenése erőt sugároz, magabiztos, kiegyensúlyozott, szereti a gyerekeket. Tartózkodó, a környezeti
befolyásokra nyugodtan reagál, de fenyegetés esetén védekezési készsége, jól kifejlett küzdő és védőképessége előtérbe kerül, a fájdalmas
hatásoknak félelem nélkül ellenáll. A rottweiler nemcsak kiváló szolgálati, mentő, kísérő, rendőrségi, katonai, őrző-védő kutya, de családi,
hobbi kutyaként is kitűnő. Azt azonban egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, ahhoz, hogy a rottweiler engedelmes, megbízható társ legyen, a
kutyát az első percektől következetesen képezni, tanítani kell, amelynek része a sok szeretet és a játék, a határozott irányítás.
Nemrégiben családunk legifjabb tagjainak unszolására úgy döntöttünk, hogy újabb fajtával gazdagítjuk kennelünket, ahol ők is
kipróbálhatják magukat. Elsősorban meghatározó volt, hogy egy rottweilerhez hasonló jellemű kutyafajtát válasszunk, így döntöttünk a törpe
német pinscher mellett amely fajta használhatósága szintén széles skálát mutat. A törpe német pinscher 25-30 cm-es marmagassága ellenére
nem egy öleb, hanem egy kifejezetten határozott természetű, kiegyensúlyozott, következetes nevelést igénylő, fáradhatatlan, intelligens a
gazdájához rendkívül ragaszkodó kutya. Elegáns, mégis erős testfelépítésű, jól tanítható, akár őrző-védő feladatokra is. Etetése gazdaságos,
rövid szőre miatt kifejezetten tiszta, lakásban jól tartható. Rendkívül jó jelzőkutya. Kennelünk első pinschere Bácskautcai Stella
háromszoros Hungária Junior Champion, Hungária Champion, Hungária Grand Champion, 2 X Hungária Show Champion és többszörös Fajtagyőztes címekkel rendelkezik.
Tenyésztési célunk mind a rottweiler mind a törpe német pinscher fajtákat tekintve, hogy nem csak kitűnő küllemű, hanem kiegyensúlyozott,
jó idegrendszerű, örökletes betegségektől mentes a fajtajelleget megőrző kölyökkutyák kerüljenek ki kennelünkből.
|